Elkészült a második födém is. Ez kisebb lett, mint az első, hiszen ezen már csak a dolgozóm lesz.Még locsolni kell, bár az eső néha besegít.
Lentről látszik a villanyoszlop az ablakon keresztül.
MiKa és Brumi játszanak. MiKa abban a sapkában van, amivel már rég óta szemeztem Jucuu oldalán is. Az eredeti leírás a ravelryn, az onlájn amerikai kötős-horgolós közösségi oldalon található. Ún. short row-t ki akartam próbálni, hiszen az teszi a sapkát gömbölyűvé. A short row esetén nem kötjük végig a sort, hanem csak a sornak egy részét kötjük le, és a következő szem előtt vagy után (attól függ, a munka sima vagy fordított oldalán vagyunk-e) áthúzzuk a fonalat, és kötünk a sor visszáján. E miatt nagyon haladós a munka, ez a sapi egy éjszaka alatt készült el.
Sajnos hallgattam arra a fonalbolti eladóra, aki a superwash fonalat normál mosóprogramon mossa - ezért összefilcesedett, kicsit össze is ment a sapka :(
Andor örömére találkoztunk ma imádkozó sáskával, aki gyorsan mászott botról le és fel, majdnem futott a ping-pong asztalon, és villámgyorsan felmászott a cseresznyefára. Itt most épp a fenyőre mászott át a botról.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MiKa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MiKa. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. október 24.
2010. október 17.
Tüntetés az otthonszülés legalizálásáért


Pénteken volt a pécsi tüntetés az otthonszülés legalizálásáért. Sokan voltunk, a legtöbb visszajelzés itt olvasható. Mi is ott voltunk, Mika nagyon lelkiismeretesen fogta a kendőmet az élőlánc alkalmával.
2010. szeptember 26.
A kisfiú és az EKF
Minden reggel Kingát a belvárosiba kísérvén elmegyünk a Széchenyi téren, e mellett a "brübb"-nek nevezett figyelemfelhívó piros nyíl mellett. Persze minden reggel kell vezetni is ezt a járgányt.
A legtisztább szó
MiKa kezd mondogatni dolgokat, tisztán érthető, hogy mamma, anya, appa, baba, ami lehet baba illetve bácsi, babba, ami labda, danna, ami daru, brrrüm, ami kerekes jármű, gól, illetve gólló a foci, mikor rugja a labdát és "gól" lesz. Mondta már, hogy alma, egyszer azt is, hogy autó. A bogár kakka, és a katica kiejtésének gyakorlásával ott tart: ka-ti-ka. MiKa képez szókapcsolatokat is, az anya mamma pl. a szopi. A többi dolog dö, dü, ta vagy ka szokott lenni.
Egy hete egy tisztán érthető, és gyakran használt szóval bővült a szókincse: nem. Semmi kétség, ez az. És a felől sincs kétségem, hogy MiKának nagyon határozott elképzelése van a világról. Ha valamivel egyetért, néha bólogat, illetve azt is tudja mondani, de.
"Hol a tagadás lábát megveti, világod meg fogja dönteni"
Egy hete egy tisztán érthető, és gyakran használt szóval bővült a szókincse: nem. Semmi kétség, ez az. És a felől sincs kétségem, hogy MiKának nagyon határozott elképzelése van a világról. Ha valamivel egyetért, néha bólogat, illetve azt is tudja mondani, de.
"Hol a tagadás lábát megveti, világod meg fogja dönteni"
2010. szeptember 24.
II. Pécsi babahordozó Napok
Jött, és ismét elsöprő sikert aratott a pécsi babahordozó napok! Bővebb leírást, beszámolót itt találsz!
Hatalmas erő rejlik a pécsi klubban, ezt bizonyítja, hogy a 3 napos rendezvénysorozat zökkenőmentesen zajlott le. Nagyon profi volt a szervezés, és remélem, sok embernek meghoztuk a kedvet a hordozáshoz!
Íme Bori tervezte pólónk Hédin, Szandrán és a klub vezetőjén, Szilván:
Volt - a teljesség igénye nélkül - hordozós felvonulás, hordozókkal kompatibilis kabát- és más melengető ruhadarabok divatbemutatója - profi és sk kategóriákban, előadások, nézzük meg és kössük fel a klubos hordozókat-stand és saját logóval saját póló! Az idén is lehetett gesztenyéket dobálni. Csupa jó dolog - és persze sok boldog, önfeledt munka a pécsi klub önkéntesei jóvoltából.
Ezen a képen minket látsz MiKával, saját varrású, tavalyi évben sokat használt poncsóban:
Remélem, a III. Pécsi babahordozó Napon is ott lehetünk, és annak is hasonló sikere lesz! Én legalábbis kötődök hozzá :D
2010. szeptember 15.
Elkerülhetetlen

Vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek az életben. Ha megszületik egy baba, beteg is lesz, az iskolában lesznek kedvenc és kevésbé tetsző tárgyak.
Ilyen szabály az is, hogy eljön a nap, mikor a kisgyereked letekeri a WC-papírt. Hát, vasárnap reggel megtörtént ez velünk, MiKa talált egy hangyát az ágyban, keresett valamit, amivel letörölhetné - hogy ezt hol látta, hogy valamivel le kell törölni az ágyat, ha ott volt egy hangya? - és reggeli ébredezésünk közben ő volt a legaktívabb - hosszasan matatott a mellékhelységben, majd megjelent, és csak húzta maga mögött a papírt, csak húzta...
2010. augusztus 9.
MiKa barackot és ribizlit eszik
2009. október 30.
Első bejegyzés

Beköszöntő képnek álljon itt a tehén, ki Eszteré lett és hipó, MiKa szelidítésében.
Múltkor, mikor anyósoméknál jártunk, odaadtuk Eszternek a tehenet, amit a viziló - családi nevén hipó - mintájára varrtam.

Itt az őszi szünet utolsó munkanapja. A fiúk locsolják a betont, mert végre kész az alap! Mi Kingával és MiKával itthon, a praktika alapján halloween-figura-gyártásba kezdünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












